Egész életemben csak magamra számíthattam. 13 évesen nem volt könnyű pénzt szerezni, hogy megtarthassam a lakást. Ezért Tony felkarolt, megtanított mindent, ami az életbenmaradásomhoz kell, így egy idő után talpra álltam. Hogy miért? Mert muszáj volt. Nem hagyhattam el magam, küzdenem kellett mindenért, de legfőképpen az életemért.
~
Másnap reggel a ruhám alá rejtettem pisztolyomat, egy táskába pedig más fegyvereket rejtettem.
Elindultam Tony irodája felé, abban reménykedve, hogy olyan társat kapok, aki érti is a dolgát. Persze nem azért, mert egyedül vagyok képes rá, csak amikor a múltkor egy amatőr lánnyal volt küldetésem, teljesen kikészített. Szívesen fejbelőttem volna, de tabu, mivel Anthony kiskutyája.
-Remélem, hogy sikerül a küldetés. -nézett fel a papírjai mögül Tony, aztán újra megszólalt. -Menj ki az udvarra, ott vár egy kocsi, meg a társad.
Kiléptem az utcára, ahol egy kocsinak dőlve egy ismerős alak jelent meg.
Mindkettőnk döbbenten kapta a fejét a másik felé, de aztán megtörte a csendet.
-Mit keresel itt? Suliban kéne lenned.
-Ember, ne tégy úgy, mintha nem ölni mennél. Nem veszem be. -jelentettem ki, ő pedig összevonta szemöldökét.
-Kiscsillag, rossz helyen jársz, ez nem neked való.
-Biztos vagy benne? Na, pattanj be gyorsan.
~
Az autóban nem szóltunk egymáshoz. A házhoz érve becsengettem, amit egy fiú nyitott ki, akit megkell ölnöm.
-Szia, drága. -hajoltam hozzá közel. - Beengednél minket?
Hevesen bólogatott, mi pedig beléptünk a házba. A kis hülye. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megy minden.
Hirtelen felém emelte pisztolyát, és vállonlőtt.
-Te szarzsák! - tapasztottam oda kezeimet.
Közelebb léptem hozzá, aztán tökön rúgtam, mire elterült.
-Szeretnél játszani? -kérdeztem vigyorogva, de ő tiltakozni kezdett. - Pedig kurvára azt fogunk.
Kikötöztem egy székhez, majd elővettem a késemet.
-Na, miért nem mosolyogsz?
A késemet végighúztam szája két oldalán, mosolyt varázsolva arcára.
Mikor már meguntam, fejéhez emeltem pisztolyomat, és habozás nélkül néztem végig, ahogy szétloccsan a feje.
-Tényleg nincs itt helyem? - néztem felé kiváncsian, ő pedig elvigyorodott.
-Egy kibaszott pszichopata vagy, ugye tudod?
-Mondták már. -kacsintottam rá.
Készítettem pár képet a hulláról, bizonyítékként, hogy meghalt, bár Tony tudja, hogy a rossz arcokat sosem hagynám életben. Igazából sosem szerettem az igazságtalan embereket, azokat, akiknek mindegy, mi az emberek halálának oka. Nem mondom, hogy én tetőtől talpig jó ember vagyok, de sosem vetemednék egy ártatlan ember megölésére. Nem tudnék azzal a mérhetetlen bűntudattal élni. Remélem, hogy nem is fogok.
Mindig is egyedül voltam. A családomat megölték, az összes rokonommal együtt. Van a világon valahol az öcsém, akit minden áron megkell találnom. Ezért korán talpra kellett állnom, folytatva apám üzletét. Ha megteszem, megölnek. Ha nem teszem meg...nos, akkor is.
Gondolataimba merülve lépkedem az utcán. Szőke hajam a vállamra omlik az erős széltől, miközben odaköszönök az őrnek. Egy hosszú lépcsőzés után természetesen belépek az osztályba. Mindenki feszült, nem értem, mi történt. Körbepillantok, majd a tekintetem megakad egy sràcon. Nirvana póló, ugyanolyan színű fekete, térdnél szakadt nadràggal. Fekete, dús hajàt természetesen hordta, bàr mégis ez àllt neki a legjobban, annak ellenére is, hogy talàn nem làt ki alóla. Szeme igéző volt, kék íriszeit sötét köd borította. Komolyan mondom, nem is csoda, ha kerülik. Színtiszta negatív aura àramlik belőle. Lehuppanok mellé, mivel csak màr ott maradt hely.
-Haver! Tégy magaddal valamit, mert eleggé félnek tőled. -jelentem ki a telefonomat nyomkodva, oda sem figyelve rà.
Magamon éreztem tekintetét, odanéztem, ő pedig vàllat vont.
-Kim. -lépett elém az egyik sràc dadogva, mire elvettem làbamat az asztalól, amivel a padba kapaszkodtam, és a széken himbàlóztam. -Itt van a matekhàzid. -adja kezembe a füzetemet.
-Kösz.- felelem neki, ő pedig visszaül a helyére.
-Szóval csicskàd is van? -szólal meg a mellettem ülő sràc meglepően mély hangjàn.
-Dehogy! Billy nem a csicskàm, csak megoldja a hàzimat. -legyintem le. - Bàr csak egy év alatt sikerült megjegyeznem a nevét.
A tanàr belépett az osztàlyba, és köszöntött minket.
-Màr egy hét telt el iskolakezdés óta, de màr kaptunk egy új diàkot. A neve pedig Dwight Evans.
Az óràk hamar el is teltek, mindenki kiment az ebédlőbe, csak én és Dwight maradtunk benn szótlanul.
-Nem mész a baràtaidhoz? -intett az ajtóban leskelődő lànycsoportra.
-Ó. Azt hittem, hogy ők a te csodàlóid. Amúgy meg nem, mert nincsenek. - vonok vàllat unottan a telefonomat nyomkodva. -Te sem vàrsz senkit? -pillantok rà egy pillanatra.
-Nem. Nekem sincsenek.
Sóhajtva leraktam a telefonomat és rajzolgatni kezdtem.
-Démon. - motyogja.
-Hmm? - nézek fel értetkenül.
-Egy démont rajzoltàl. -pàsztàzza üres tekintettel a padlót.
-Ó, igen. Ezt szoktam a leggyakrabban.
Aztàn hirtelen eszembe jutott, amikor még apàm még élt, Anthony bàcsi volt az, aki démonokat rajzoltatott velem. Amikor a maffia végzett a csalàdommal a szemem làttàra, pedig csak 13 voltam. Tisztàn emlékszem, hogy akkoriban az egyik tag vigyorogva a fülehez hajolt és belesúgta: démonok.
Éreztem ahogy felmegy bennem a pumpa, végül annyira felhergelt ez az egész, hogy csak a ceruza reccsenését lehetett hallani, ahogy mérgemben kettétöröm.
Dwight összeràncolt homlokkal mered ràm, én pedig azon nyomban felpattanok.
-Így jàtszunk? Àm legyen! -fogtam magam és az oszàly kijàratàhoz léptem, arra készülve, hogy elhagyom az iskolàt.
-Billy! - kiabàlom el magam, az illető pedig felém néz.
-Szólj a tanàrnak, hogy rosszul éreztem magam, és hazamentem. -rohantam ki az épületből.
Az a szemét! Mindenkire gondoltam a maffiàból, csak rà nem, hogy megölné a szüleimet, mert baràtok voltak. Vagy legalàbbis annak tűntek eddig.
Gyors léptekkel hazaszaladok, előveszem a tàskàmat, és a zsebembe rejtek egy fegyvert vészhelyzet esetére. Bàr nem most akarom megtàmadni, ez csak a tervem kezdete.
~
Belépek Anthony irodàjàba, ami tele van hatalmas fickókkal.
-Szia, szépség! Mi jàratban itt? - vigyorog ràm a szàmítógépe felett.
-Munkàt szeretnék. -jelentettem ki.
-Ó, értem. Csak egy küldetés van, azt is pàrban kell csinàlnod.
-Remélem nem lesz olyan amatőr, mint múltkor. -utaltam az előző küldetésre, amikor egy olyan lànyt kaptam magam mellé, aki még a pisztolyt sem tudta rendesen fogni.
-Nem kell aggódnod. Fiú partnered lesz, aki rendesen ki van képezve. A feladatotok pedig az, hogy be kell törnötök egy díler otthonàba, és kivégezni őt. -mutatja felém a fiú adatait.
-Jó. Mikor kell itt lennem?
-Holnap kihagyod majd a sulit, mivel pont ekkor kezdődik a bevetésetek is.
-Nem mintha hiànyozna az iskola.-motyogom magam elé,
amit ezek szerint Tony is meghallott, mivel felkuncog.
-Akkor holnap talàlkozunk. - feleli, én pedig elhagyom az irodàjàt.
Reszkess csak, Tony. A sajàt véredben fogsz feküdni.
-Ne hidd, hogy ezzel majd felszabadul a lelked. Soha nem leszel boldog, mert egy szörnyeteg vagy.
-Utolsó szavad?
-Várok rád a pokolban.
-Ott találkozunk. -feleltem ridegen, majd egy mozdulattal elvágtam a torkát.
~
-Tettél te valamit másért?
-Nem, és soha nem is fogok.
-Miért?
-Mert hidegen hagy más terhe és nyomora.
-Miért?
-Ne idegesíts fel, mert a fejedbe repítek egy golyót.
-Jól van, jól van. -emelte fel kezeit védekezésképpen. - Megértettem.
